HA AZ ÜGYFÉLT SÚJTJA A DEPRESSZIÓ

Az előző két cikkben azt elemeztem, hogy mi is az a depresszió, mi az ami okozza, hogyan és milyen körülmények között keletkezik, milyenek a tünetei, de azzal is foglalkoztam, hogy mit kell tenned, ha Te is depressziós vagy, hogyan küzdj ellene, és milyen kezelést kell ilyenkor alkalmazni. Bízom benne, hogy minden tanács segítségül szolgál majd, és hogy a depresszió kifejezés nem válik számodra sem egy rémképpé. Ez alkalommal viszont a másik, ellenkező oldalról foglalkozom a depresszióval. Már tudod, mi fog használni a Te esetedben. De tudod-e, mi fog használni az ügyfél számára? Olyan gondozott személy szemszögéből, aki idős, gyenge, bizonyos esetekben súlyosan beteg. Egy ilyen személynél beköszönhet a depresszió, és ezzel kapcsolatban szeretnék neked cikkemmel segíteni.

Köztudott, hogy a depressziót néha nehéz felismerni és megkülönböztetni, mert nem tekinthető automatikus szabálynak, hogy a depresszióban szenvedő ember szomorúnak tűnik. Az ilyen ember problémái elsősorban az ő fejében játszódnak le, és ezt nem tudatja környezetével. Amennyiben azonban a depresszió hosszú ideig fennáll, a tüneteket a környezet előtt nehéz elrejteni. Nem kommunikál többé, egyre inkább magába zárkózik és mindent elutasít. A depresszió ezen stádiumában nehéz a segítségnyújtás, de nem lehetetlen. Ebből a szempontból igen fontos figyelni minden olyan potenciális tünetre, amely nemcsak az ügyfélnél, hanem más közeli embertársunknál is megjelenhet, tulajdonképpen bárkinél, akinél ezt észreveszed és segíteni akarsz neki.

A CSALÁD ÉS A GONDOZÓ FELADATA

A kezelésnek talán legfontosabb része a támasz nyújtása a család és a közeliek részére. A depresszióban szenvedő ember gyakran elutasít bármilyen segítséget, de egyedül csak a depresszió enyhébb formáját képes leküzdeni. A közepes vagy a súlyos formánál már nem képes önállóan leküzdeni fontos egy orvos, pszichológus, vagy pszichiáter szakszerű segítségét kérni, amely segítséget éppen a családnak kellene biztosítania. Egy olyan gondozott ügyfélnél, aki több időt tölt a gondozóval, pont a gondozónak kell segíteni, észrevenni, és nem alábecsülni a páciens által közölt jeleket. Ez az ő néma segélykiáltása.

FELEJTSD EL EZEKET A MONDATOKAT, VAGY MIT NE MONDJUNK SOHA EGY DEPRESSZIÓS EMBERNEK

A depresszió gyakori tünete elsősorban a bármilyen tevékenységgel kapcsolódó beteges kedvetlenség. Ez nem arról szól, hogy az adott embernek valamihez nincs kedve, hanem arról, hogy mindenre kényszeríteni kell őt. És ez az alapvető különbség. Egy beteg számára bármilyen egyszerű tevékenység is (pl. az ágyból való felkelés, öltözködés, mosakodás, étel megmelegítése stb.) szenvedéssel jár, és sok energiájába kerül, amelynek amúgy is hiányában van. A helyzet megéréséhez képzeld el, hogy az összes napi tevékenységet 30-szor kell elvégezned, miközben az influenza kerülget, legalább egy hete nem aludtál rendesen, nem bírsz főzni, pedig enned kell, és alig bírsz vizet inni. Fizikailag körülbelül ilyen kimerültnek érzi magát a depressziós ember heteken keresztül. Pszichikailag szemrehányásokat tesz önmagának, hogy nincs rá szükség, lehetetlen és tehetetlen, és nem azt teszi, amit elvárnának tőle. Ebben a stádiumban talán az a legrosszabb, ha az ember szemrehányásokat tesz neki, és olyan mondatokat intéz felé, amelyek lélektanilag inkább ártanak, minthogy használnának. Egy gondozott ügyfél esetében nehezebb megkülönböztetni, hogy az alapvető dolgok elvégzését a depresszió miatt tagadja meg, és ezért nem képes azokat elvégezni , vagy egyszerűen azért mert idős és tehetetlen. Nála a depresszió leggyakrabban a magány miatt alakulhat ki, abból az érzésből, hogy nincs rá szükség, és mindenkinek csak terhére van, vagy abból, hogy a saját családjának nincs rá ideje és tulajdonképpen egy idegennek kell róla gondoskodnia. Az ilyen esetben ugyanolyan fontos a kommunikáció és a türelem. Mint gondozónak még inkább észre kell venni mindazon jeleket, amelyeket ezek az öregek szavak nélkül közölnek környezetükkel. Ugyancsak fontos a megfelelő kifejezések megválogatása, a tisztelet és alázat, még akkor is, ha számodra idegen emberről van szó.

És melyek azok a mondatok, amelyeket el kell kerülni?

„Győzd le önmagad! Szedd össze magad!”
„Miért teszed ezt velem?”
„Már megint depis vagy?”
„Szerintem te nem vagy depressziós, csak lusta vagy!”
„Mit akarsz tulajdonképpen ezzel a viselkedéseddel elérni?”
„Nézd meg magadat, hogy nézel ki. Kelj fel az ágyból, és végre szedd össze magadat!”
„Meddig akarod ezt még csinálni?”
„Miért nem mész valahova szabadságra?”
„El tudod képzelni, hogy én hogy érzem magamat?”
„Ha mindig így megadod magad, soha nem lesz jobb.”
„Ha mosolyogni fogsz, rögtön jobban fogod magad érezni.”
„Ne sajnáld már annyit önmagadat! Így senkivel nem teszel jót.”

Ez csak példa volt, hogy milyen stílust és hangnemet kell elkerülni a depressziós emberrel való kommunikáció során, ha nem akarod még inkább rontani a helyzetét. Lehetséges, hogy mindezt jóhiszeműen teszed, de a szavaknak nagy erejük van, ezért azokat alaposan meg kell válogatni, érzéssel, és úgy, hogy a másik emberben ne ejtsünk sebet. A depressziós ember mindent másként fog fel, egészen más összefüggésekben, és sokkal sebezhetőbb. Ezért vigyázz, és mielőtt valamit kiejtesz a szádon, jól gondold át, hogy az adott helyzetben a szavaid a legalkalmasabbak lesznek-e.

HOGYAN TÁMOGASSUK A DEPRESSZIÓBAN SZENVEDŐ EMBERT?

Az állapotát ne vedd személyesen és ne úgy közeledj felé, hogy kimutatod, mennyire bánt téged az ő állapota. Ne beszélj neki a saját azzal kapcsolatos gyötrődésedről, amit az ő állapota és baja okoz számodra. Egy beteget ez úgysem érdekel, nem tud téged támogatni, és nem képes megmagyarázni neked mindezt, és ez még súlyosbítja a nála amúgy is fennálló bűntudatot. Inkább mutasd ki előtte, hogy érted, hogy itt depresszióról van szó, és hogy azt türelmesen és érzékenyen kell kezelni.
Fogadd el, hogy nem ugyanolyan, mint amilyen a betegség előtt volt, és egy ideig el fog tartani, amíg nem javul az állapota.
Feleslegesen ne terheld őt a háztartás problémáival, vagy olyasmivel, amit az ő állapotában úgysem tud megoldani.
Ne használj ilyen típusú mondatokat sem: „az kellene neked…”, „segítene neked…”, „nem jól teszed, mert…”, „muszáj…”.
Kínálj számára különböző lehetőségeket, és buzdítsd, hogy azokkal éljen. Pl.: „Ha jó lesz neked is, vacsora után elmehetnénk sétálni.”, „Örülök, hogy voltunk sétálni.” De soha ne kezeld őt az alábbi módon: „Mondtam én neked, hogy ez segíteni fog.”, „Látod milyen jó, hogy összeszedted magadat!”
Tudasd vele, hogy fontos számodra, és számítasz rá. Dicsérd meg minden előrelépéséért.
Válassz könnyebb és egyszerűbb foglalkozásokat, ahol csak minimális számú ember fordul elő, a fényt előnyben részesíti a sötétséggel szemben, mert a nap is gyógyít, és energiával tölt fel. A tevékenységek számát alkalmazd a beteg állapotához, mert ha ez túl sok volna számára, ez ronthat a helyzetén abban az esetben, ha kiderül, hogy már nem bírja. Ne feledd, hogy mindennek megvan a maga ideje, és a türelem rózsát terem, alapvető szabály, őrizzük meg szilárdan lelkiállapotunkat. A dolgok felgyorsítása iránti túlzott igyekezettel az állapot javulását még inkább elodázhatod.
Tudasd a pácienssel, hogy a betegség az ő gyengesége, és nem is a hibája. Próbáld meg biztosítani őt arról, hogy érted, mi zajlik benne.
Ismételd neki többször is, hogy állapota a kezelés eredményeképpen javulni fog, és napról napra javulni fog.
Soha ne tégy neki szemrehányásokat.

TANÁCSOK A CSALÁD SZÁMÁRA, ÖNMAGUNKNAK, VAGY MIT TEGYÜNK, HOGY EZ VISSZA NE TÉRJEN

Amikor a depresszióból kigyógyul, vagy az megszűnik, legyen szó a családon belüli közeli személyről, vagy az ügyfeledről, beszélgessetek együtt a családban arról, hogy ez nehéz volt ugyan, de leküzdötétek mindazt, és már túl vannak rajta.
Dugjátok össze a fejeiteket, akár a saját családon belül, vagy akár a gondozott családjában, és keressetek közösen a mindennapi életben olyan pontokat, amiken változtatni lehetne. Ha lehetséges, közösen vegyenek részt valami aktivitásokon, végezzenek sporttevékenységet. Ez nemcsak annak a személynek lesz hasznára, aki kikerült a bajból, hanem mindnyájunknak.
Ne kerüljék el a problémák megoldását csak azért, hogy a meggyógyult depresszióst ne terheljék túl. A megfelelő és kölcsönös kommunikáció a legfontosabb. Próbáljátok mindnyájan a problémákat időben megoldani, hogy ne gyűljenek össze, ne fojtsátok magatokba a problémákat, és szabadon kommunikáljatok a tünetekről, ne kezeljétek azokat tabuként!
Teljesen okos dolog volna egy előzetes tervet készíteni azzal kapcsolatban, hogy mit fogtok csinálni akkor, ha észreveszitek, hogy a páciens állapota újra változik (pl. kevesebbet mosolyog, kevésbé érdeklik az aktivitások, rosszabban alszik, stb.).
Figyeljétek meg, hogy a rokon, vagy az ügyfél esetében melyek a jellemző tünetek, és amikor a változás már jelentős, vagy az egész rossz irányba halad, haladéktalanul fel kell keresni az orvosi segítséget.
A jó gyógykezelés és a család támogatása a betegség visszatérése miatti stresszt jelentősen lecsökkenthetik. De mindnyájunk számára fontos, hogy ezt elfogadjuk, de nemcsak úgy látszatra, és önmagunkat győzködve arról, hogy tulajdonképpen nincs semmi baj.
Viszont soha ne mondogassuk magunkban, hogy: „Meg kell tennünk mindent azért, hogy ez többé ne ismétlődhessen meg!”. Természetes, hogy ez a kívánatos dolog, de feleslegesen aggodalmaskodnátok ezzel.
A betegség visszatérése olyasvalami, amivel inkább számolni kell, minthogy drámaian fognánk fel. Ha valamikor véletlenül visszatérne, mindnyájan már fel lesztek készítve, és újra le tudjátok majd győzni.